Hallgatóink értékelték az EPT képzésünket

Tudjuk, milyen sokat számít egy személyes vélemény, főként egy olyan döntés meghozatala előtt, amely nagy hatással lehet a karrierünkre. Éppen ezért is tartjuk fontosnak, hogy hallgatóink megosszák tapasztalataikat a képzésekkel kapcsolatban. Elmeséljék milyen kihívásokkal szembesültek és milyen eredményeket értek el, ezzel is segítve a hozzájuk hasonló cipőben járók döntését.

A nyár elején ért véget az Európai pénzügyi szaktanácsadó képzésünk első szemesztere, mely kihívásokkal, ugyanakkor sikerekkel teli volt a hallgatók számára: sokan hosszú idő után először ültek vissza az egyetemi padokba, míg mások egy teljesen új szakterületet ismerhettek meg a képzés során.

Két hallgatónk, Mézes Linda és Dr. Czafrangó János meséltek nekünk a félév tapasztalatairól és pozitívumairól.

Miért jelentkezett a képzésre?

János - „1991 óta dolgozom a hazai bankszektorban. A kereskedelmi bankok világa rengeteg lehetőséget kínál a karrierváltásra és én éltem is mindig ezekkel a lehetőségekkel. Mindig az volt a szempontom, hogy tudjak építeni azokra a tapasztalatokra, amiket szereztem és valami újat is tanuljak. (…) Egy véletlen kapcsán találkoztam az EPT tanulási lehetőséggel és gondoltam, ezt nekem találták ki."

Linda - „A diplomácia területén dolgozom most már 15 éve. Nagyon szeretem a szakmámat, de arra gondoltam, hogy egy új területtel is szívesen megismerkednék, ami eddig a tanulmányaim és a gyakorlati munkám szempontjából számomra nem volt ismert. (…)"

Hogyan értékelné az első szemesztert? Milyen kihívásokkal és pozitívumokkal találkozott?

János - „Én azt vártam ettől a képzéstől, hogy egy picit felfrissíti a szakmai tudásomat és rendszerezi azt, amit eddig tanultam. Ezt teljes mértékben teljesíti ez a képzés. Tán még szélesebb is a skála, mint gondoltam. A pszichológiától a matematikai statisztikáig bezárólag vannak tantárgyak. (…)"

Linda - „Az első szemeszterről nagyon pozitívak a tapasztalataim. Izgultam az elején, mert nem voltak előtanulmányaim a pénzügyek területén, de a program összeállítói, vezetői bátorítottak, hogy sikerülni fog, menjek neki, kezdjem el. Ez így is lett, igazuk volt, és rendkívül sok segítséget kaptam a program során. (…)"

Ha kíváncsi a teljes interjúra és hallgatóink véleményére, nézze meg videónkat!

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image