A nemteljesítés fogalom meghatározásának jelentősége

BADI (Bankmenedzsment Diplomaprogramunk) 2017-ben indult csoportja június hónapban záróvizsgázott. Ezt a feladatot is sokan sikeresen teljesítették, gratulálunk mindenkinek. Sági-Lévai Zita is végzett hallgatónk, aki a diplomamunkáját mutatja be röviden. 

„Szakdolgozatomban azon jelentősebb aktuális kockázatkezelési kihívásokat mutatom be a banki működésben és szabályozói környezetben, melyek az Európai Bankhatóság által meghatározott egységes nemteljesítés fogalom (definition of default-default definíció́) bevezetése kapcsán merülnek fel. A nemteljesítés fogalom meghatározásának európai szintű egységesítése – különösen az IRB-t alkalmazó -bankok számára komoly alkalmazkodási feladatokat jelent.

Az utóbbi évek szabályzói változásából adódóan minden hitelintézetnek kötelezően felül kell vizsgálnia kialakított nemteljesítés fogalommeghatározását. Legkésőbb 2020. december 31-ig fejlesztéseket kell eszközölniük eddigi folyamataikban:

  • megfelelő̋ nemteljesítés fogalom kialakítása, implementálása az IT rendszerekben és a banki folyamatokban;
  • historikus adatok harmonizálása;
  • hitelkockázati modellek újra kalibrálása.

Vizsgálom továbbá́ azt is, hogy egy hitelintézetnek milyen tudatos lepéseket kell tennie annak érdekében, hogy az új fogalommeghatározás megfelelően és fenntarthatóan kerüljön implementálásra a banki működés során: hiányosságelemzések készítése, prioritások meghatározása, modellek teljes körű̋ felülvizsgálata, belső̋ kontrollok és kockázati stratégia kialakítása, felügyeleti jelentések, jelentős modellváltozás esetén szükséges felügyeleti engedélykérelmek előkészítése, valamint a roll-out tervek módosítása. Arra is kerestem a választ, hogy milyen egyéb hatások jelennek meg a kapcsolódó́ banki folyamatok, mint például értékvesztés képzés (IFRS 9) és behajtás területén.

Dolgozatom főbb tartalmi pontjait az Európai Bankhatóság által kiadott iránymutatások (EBA/GL/2016/07) legfontosabb paragrafusai alapján építettem fel:

  • késedelmes napok számítása és a jelentőségi küszöb meghatározásának változása;
  • technikai nemteljesírés pontos meghatározása;
  • retail ügyfelek esetében alkalmazandó nemteljesítési fogalom alkalmazása;
  • kényszerű átstruktúrálás és egyedi hitelkockázati kiigazítás;
  • teljesítővé való visszaminősítés különböző szabályai.”
Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image