Kanapé Pitch - Interjú a Bankárképző elnökével a Mentorprogramról

A Tőkeportál által szervezett Kanapé pitch 35. epizódjának fókuszában a mentorok álltak. Számos vendég volt az eseményen: dr. Tóth Judit, Istenesné Solti Andrea, Dintsér Andrea, Bundik Csaba és Lévay Csaba is. Emellett ott volt a Kanapén Szabó T. Anna költő, író, és Magyari Gábor űrkutatási szakértő is. 

A Tőkeportál által írt részletes és élvezetes összefoglaló egy részletét ragadjuk most ki a Bankárképző elnökéről, dr. Tóth Juditról.

"Tóth Judit, a Bankárképző ötletadó alapítója volt. A Bankárképző 20. születésnapja alkalmán 2008-ban tartott egy konferenciát Responsible Banking néven, ahol felvetődött, hogy igény van egy olyan kezdeményezésre, mellyel vissza tudnak adni a közösségnek abból, amihez értenek, így akcelerált formában tudják hasznosítani tudásukat. Így kezdték el Mentorprogramjukat, aminek idén már a tizenharmadik évfolyama indul. Évente 10 főt vesznek fel, így jelenleg 130 mentoráltnál tartanak. Mentoraik száma mára összesen 60 fő, akik van, hogy csak egy évben vannak jelen, de van olyan is, aki a kezdetektől velük van és kisebb nagyobb szerepet vállal, mindezt pro bono. Mentoraik között ott van Lantos Csaba, aki nemrégiben a Kanapé pitchen is vendégünk volt, valamint Farkas Ádám –aki szintén volt a Kanapé pitch vendége-, Gauder Milán, Gerendai Károly.

A program célja, hogy stabil értékeket kapjanak a mentoráltak, amik mentén kemény munkával válhat belőlük elismert szakember. Ehhez komoly vezetői, felsővezetői ismereteket adnak át a mentorok.

Mentorprogramjukba egy három körös folyamaton keresztül lehet jelentkezni. Az első kör az írásbeli jelentkezés, a második egy szóbeli meghallgatás, személyes találkozó, a harmadik pedig egy kétnapos rendezvény, ahol megpróbálják kiválasztani azt a 10 mentoráltat, akik legjobban illenek a programhoz és egymáshoz, hiszen a csoportdinamika nagyon fontos. A kiválasztásban az alumni board segíti a programot, aki ugyebár az előzetes programban részt vettek közül kerülnek ki két év erejéig. Azért is ilyen fontos a megfelelő előszűrés, mivel a program elég nagy elkötelezettséget jelent, 6 hónapon át nagyjából heti 20 órányi hozzátett munkával, amiből egy napot a mentornál töltenek, csütörtökönként a Bankárképzőben vannak, emellett pedig számos társadalmi felelősségvállalási programból veszik ki részüket. A felvételi során leginkább azt nézik, hogy meglegyen az illetőben az a képesség, hogy kiteljesítse és továbbvigye azt, amit a program során kap (tudást és készségeket), majd azokat visszaadja a közösségnek.

A program sikerességét mutatja, hogy mennyi további programot szerveznek az alumnik, illetve, hogy mentoráltból mentorokká válnak a résztvevők."

Nézzen bele az esemény videóinterjújába!

 

További információkat a Tőkeportál honlapján és az esemény beszámolójában talál!

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image