Fókuszban a műtárgypiac

2018. június 7-8-9-én, már második alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Műtárgyak Éjszakáját a műtárgy.com. A délután háromtól este tízig tartó, árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal és koncertekkel színesített programsorozat célja az volt, hogy megmutassa a nagyközönségnek, hogy milyen izgalmas a műtárgyak világa.

A szakmai programok között szerepelt többek között műterem látogatás, aukciók, műtárgybemutatók, és a résztvevőknek lehetőségük volt bepillantást nyerni különböző restaurátor-műhelyek életébe is.

A művészeti piacon az utóbb években forradalmi változások mentek végbe, a kortárs művészet iránti érdeklődés robbanásszerűen felerősödött, egyre többen fedezik fel a műgyűjtést, mint egy olyan befektetési lehetőséget, amely egyszerre jelent intellektuális izgalmat, érzelmi kötődést és hosszú távú, biztos megtérülést. A mutargy.com elemzése szerint jó eredményeket hozott a tavaszi aukciós szezon: „Miközben a forgalom meghatározó hányadát továbbra is a festmények, ezen belül is főként a XX. század első felében született művek adják, szembeötlően megnövekedett a kortárs művek kínálata, és ami jó hír, ezzel csaknem arányosan az irántuk való kereslet is.”

Műkincs-, vagy műtárgybefektetés esetén elengedhetetlen viszont, hogy ismerjük a piacot, hiszen az árinformációk gyakran nem nyilvánosak, fontos ismerni az aktuális trendeket, festmények esetén a nagy iskolákat, és nem árt tisztában lenni a műtárgyakra jellemző árkategóriákkal sem.

A Bankárképző Vagyon, Alap, Portfólió tanfolyama 2018. őszétől új modullal egészül ki, amely ezen a területen kíván célzott és jól hasznosítható ismereteket nyújtani.

További információt a VAP programról a Bankárképző honlapján találhat!

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image