Új Bankmenedzsment könyv a magyar piacon

A 2019-es év egyik legfontosabb újdonságaként megjelent a BANKMENEDZSMENT – BANKÜZEMTAN szakkönyv, aminek megjelenését a Magyar Bankszövetség támogatása tette lehetővé. A könyv két szerkesztője Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára és Marsi Erika, a Bankárképző alelnöke, a könyvet a gazdasági élet jelentős szereplői is méltatják...

"A bankszféráról, a pénzügyi- és bankpiacok működéséről ma már számos szakkönyv elérhető magyar nyelven is, de mindeddig kevés olyan mértékadó munka született, amelyik átfogóan mutatja be a bankok összetett működését, a komplex pénzügyi folyamatokat. A könyv, amelyet a kezében tart, példátlan együttműködés eredményeként született, hiszen jelentős részben ma is aktív, a hétköznapokban egymással versengő bankárok alkották. Biztos vagyok benne, hogy ez a munka gyakorlatorientált megközelítése révén hatékony segítséget nyújt a szakemberek képzésében, illetve a téma iránt érdeklődők ismeretszerzésében is."

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója

"A pénzügyi tudatosság színvonalának emelése napjaink fontos kihívása. A pénzügyi termékek és szolgáltatások gyorsan bővülő és változó kínálata mind a banki ügyintézők, mind az ügyfelek számára elengedhetetlenné teszi azok pontos ismeretét és megértését, annak érdekében, hogy egyenrangú félként kölcsönösen előnyös ügyleteket kössenek. A szakma kiváló képviselői által összeállított és a Magyar Bankszövetség által kiadott „Bankmenedzsment – Banküzemtan” című könyv részletesen bemutatja a bankok szervezeti felépítését, vezetését, működését, szabályozásának hatályos kereteit, így jó szívvel ajánlom mindazok figyelmébe, akik akár alkalmazottként, akár ügyfélként állnak kapcsolatban vagy kívánnak kapcsolatban állni a bankszektorral."

Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja

A könyv közérthetően mutatja be a bankok összetett működését, a banküzemi működés mellett a bankmenedzsment folyamatait és összefüggéseit is. Emellett részletesen is megismerheti az olvasó az egyes szakterületek feladatait, folyamatait és alkalmazott módszereiket. Így a könyv gyakorló szakemberek számára is hasznos és gondolatébresztő lehet a mű. A könyvet gyakorló szakemberek írták, akik az elméleti tudás, ismeretek mellett a szakma gyakorlati oldalát is ismerik.

Hol érhető el a szakkönyv?

A könyv e-book formában folyamatosan elérhető, de korlátozott példányszámban nyomtatott formában is megvehető a Bankárképzőben.

Ha felkeltettük érdeklődését, keressen minket bizalommal!

Amennyiben tetszett Önnek bejegyzésünk, ossza meg ismerőseivel!


Ajánlott bejegyzések