„Örülök, hogy ezt a képzést választottam!”

Évek óta elérthető a Bankárképző elismert VAP képzésének online változata. Az elmúlt időszakban a képzésen részt vett hallgatók elégedettek voltak – mind a megszerzett tudással, mind a technikai megvalósítással. Kényelmesen, saját időbeosztással sikerült megszerezniük egy olyan végzettséget, ami a munkahelyen és a privát életben is jól felhasználható ismereteket ad. Ismerje meg a VAP online programot jobban, néhány hallgatói vélemény segítségével:


„Egy éve kerültem egy új vezetői pozícióba, amelyik témájában a korábbi szakterületemtől eltérő, bővebb termékkört ölel fel. Korábban befektetési termékekkel nem foglalkoztam, ezért kerestem egy alapozó tréninget, ami jó áttekintést ad erről a termékkörről, és intézményi hátteréről. Családi és munkahelyi elfoglaltságom nem teszi lehetővé, hogy egy tantermi tréning sorozaton vegyek részt, viszont az online tréning megoldás teljes mértékben megfelelő számomra. Mind struktúrában, mind előadás és tananyag minőségében, mind az IT technikai elérésével nagyon elégedett vagyok. Kifejezetten szeretem, hogy részekre szabdalt, tehát ahogy időm engedi egy-egy 10, 30 perces blokkot is fel tudok dolgozni, vagy több blokkot egyszerre hallgatva végig, ha több időm adódik.”

(Horváth Tamás)

„Mivel nem pénzügyi szférában dolgozom, ezért leginkább személyes pénzügyeim kezelése, a megfelelő befektetési termékek kiválasztása, esetleg saját portfolió építés miatt választottam a képzést, mivel pont lefedte azt az ismeretanyagot, ami úgy érzem elengedhetetlen ezekhez a pontokhoz. Ezek mellett szerettem volna mélyebben megismerkedni a pénzügyi szektorral, illetve az is célom volt, hogy megfelelő ismeretet szerezzek annak érdekében, hogy ne dőljek be befektetési csapdáknak. Az online képzési formát azért választottam, mert úgy éreztem, hogy a videók visszanézhetősége számomra előnyösebb, mint az órán való kérdezés lehetősége. A tananyag kimerítő és nagyon hasznos, örülök, hogy ezt a képzést választottam.”

(Buocz Emese)

Vagyon, Alap, Portfólió programunk már tartalmazza az Alternatív befektetések modult is, aminek keretében ismereteket szerezhet a manapság népszerű kriptovaluta vagy műkincs befektetésekről. További információt a VAP programról a Bankárképző honlapján találhat! Jelentkezzen Ön is!

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image