Túl a negyedik sikeres big data workshop-on!

Immár negyedik alkalommal rendeztünk big data témakörben workshop-ot.
A tegnapi - 2017. március 2-i - eseményt a „Big data felsőoktatásban” betöltött szerepének szenteltük.

A rendezvényt a Bankárképző vezérigazgatója, Dr. Tóth Judit nyitotta meg.


Azután Dr. Dessewffy Tibor, az ELTE Digitális Szociológiai Központ igazgatója vette át a szót, mint a workshop moderátora. Köszöntötte a meghívott szakértőket - a szavait idézve: "a Big Data gladiátorait” -, akik a merev egyetemi környezetben heroikus küzdelmeket vívnak a téma felvirágoztatása érdekében.

A Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar képviseletében Kő Andrea ismertette alap- és mesterszakos kapcsolódó képzéseiket. Posztgraduális Üzleti adatelemző programjukra várják mindazokat - akár marketing, CRM, IT biztonság vagy banki területről-, akiknek munkájukhoz elengedhetetlen az analitikai tudás megszerzése. Emellett bemutatta a Gazdaságinformatika Doktori Iskola alappilléreit, nemzetközi szinten is erős, angol nyelvű programját. (Az előadás letölthető)

Achilles Georgiu, a CEU Üzleti Analitika képzés iparági program igazgatója szerint legalább 3-5 év kell még ahhoz, mire az Adatvagyon gazdálkodási vezető pozíció megjelenik a piacon. Addig ők azt részletekben építik fel oktatási programjaik segítségével.
2015-ben indult képzéseik fókuszában a hallgatók üzleti analitikai ismeretanyag elsajátítása áll. A tananyag jelentős részét külföldi minták alapján évről évre átdolgozzák. A hallgatók a képzés végeztével jelentős előnyre tesznek szert, hisz valóban „olyanhoz értenek majd, amit kevesen tudnak”. (Az előadás letölthető)

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem színeiben Dr. Magyar Gábor, a Távközlési és Médiainformatikai Tanszék vezetője mutatta be az egyetem - évi közel 500 fős - adatmérnök képzési programjait és a téma iránt érdeklődőknek megannyi szabadon választható tárgyait.
Büszkén beszélt a tanszékkel "szimbiózisban élő" innovatív adatelemzési laborról, a Dmlab-ról, amely egyfajta hidat képez az egyetem és az üzleti élet között.
Rengeteg versenyeredmény bizonyítja a tanszék és a labor sikerét; és ne feledjük, itt született két ismert – a Radoop és a Gravity – startup is!
(Az előadás letölthető)

Dr. Madar László, a Bankárképző senior big data szakértő előadása betekintést nyújtott cégünk sikeres nemzetközi tanácsadási big data projektjeibe, eredményeibe és tanulságaiba.
A social media térnyerése eredményeképp új típusú, nagy mennyiségű adatok állnak rendelkezésre, amelyek eredményes – akár banki területen való - feldolgozásához elengedhetetlen az új típusú tudás elsajátítása. Érdekességként felfedte a közönségnek a saját geolokációs térképét is! (Az előadás letölthető)

A workshop-ot egy kerekasztal-beszélgetés zárta, melyben kiemelt szerepet kapott a big data etikai vonatkozása, az egyetemen végzettek hazai elhelyezkedési esélyei, a KKV-k és a felsővezetői réteg adatelemzői tudásigénye.
Felmerült egy érdekes terület, a big data és az orvosi adatelemzés és annak képzési lehetőségei. Ez alapján elmondhatjuk, hogy a big data megjelenése minden eddiginél erősebb egyetemi együttműködéseket kíván.

Részvevőinknek, előadóinknak köszönjük, hogy eljöttek a rendezvényünkre!
Reméljük, a soron következő eseményen újra üdvözölhetjük Önöket!

 

0302 BD

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image