A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

A hazai banki, pénzügyi továbbképzések piacán legaktívabb két oktatási cég nemrég kötött együttműködési megállapodást arról, hogy közösen fejlesztik a képzések elméleti és gyakorlati tudásbázisát és egyeztetik a leghatékonyabb oktatási módszert

Az új kriptotőzsde, az ErisX október 3-án jelentette be, hogy a jövőben lehetőséget fog nyújtani határidős ügyletek kereskedésére is a platformján. A TD Ameritrade Holding Corporation október 2-án hozta nyilvánosságra stratégiai befektetését az ErisX-ben annak érdekében, hogy egy új szabályozott kriptotőzsdén tegye lehetővé a futures-ek kereskedését Bitcoin-ban, Etherium-ban, Bitcoin Cash-ben és Litecoinban.

A TD Ameritrade jelenleg több mint 11 millió ügyfélszámlával rendelkezik, amelyeken 1,2 milliárd dollárnál nagyobb vagyon van. Bróker cégként a retail ágazat piacvezetői az Egyesült Államokban, átlagosan több mint 780 ezer trade-el naponta. A felületen már korábban is lehetett kereskedni CBOE Bitcoin futures-el, a cég tehát eddig is nyitott volt az új befektetési forma irányába.

A tervek szerint 2019 második felétől lehet majd kereskedni fizikai kripto futures-kel.

A szabályzozói jóváhagyás még szükséges a CFCT-től (Commodity Futures Trading Commision). Az ErisX nyitása a kripto futures-ek felé abban különbözik a korábbiaktól, hogy túlnyomórészt nem intézményi befektetőknek kínál befektetési lehetőséget, hanem a kisbefektetőket célozza meg.

A pozitív hírre még nem reagált a piac, mind a négy kriptovaluta árfolyama az előző hetekben a megszokott sávban maradt.

 

Forrás - CoinHero

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image