Felfalusi Péter

Intrum Justitia Zrt.
Vezérigazgató
Közgazdász diplomáját 1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, marketing-külgazdaság szakirányon szerezte. 1992-1993-ban a skóciai Universtity of Stirling-en pénzügyi és marketing ismereteket hallgatott, később a Nemzetközi Bankárképző Központnál szerzett befektetés-elemzői diplomát. 2010-ben iratkozott be a Budapesti Corvinus Egyetem Felszámolási és vagyonfelügyeleti szakára, ahol 2012-ben felszámolási és vagyonfelügyeleti szakközgazdász képesítést szerzett. 2018-ban tovább mélyítette szaktudását a Széchenyi István Egyetem bizalmi vagyonkezelő közgazdász képesítésének elvégzésével, ahol diplomát szerzett.
Pénzügyi pályafutását a Bankár Csoportnál kezdte, majd 1998 és 1999 között az OTP Értékpapír Rt-nél folytatta. Ezt követően került a Synergon Informatikai Rt-hez, ahol Pénzügyi és Treasury Igazgatói pozíciót töltött be. 2003 nyarától a svéd alapítású Intrum Justita Cégcsoport magyarországi vállalatához került, ahol 2004-től a vezérigazgató pozíciót tölti be.
2013 februárja óta tölti be a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségének elnöki tisztségét és emellett a Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületének választmányi tagja.