A sziklára épült ház, ahol a XXI. század találkozik a középkorral – ismerd meg épületünk titkait!

Páratlan művészettörténeti élmény részese lehet, aki személyesen keresi fel a Bankárképzőt. Tárgyalás a középkori kolostor falai között avagy mit látunk az üvegpadló alatt?

 Sokan kérdeztétek az épület történetét, melyet most megosztunk Veletek.

A lobby-ban középkori freskókkal találkozhattok, a tárgyalóban tetten érhető a középkori építészet. A földszinti oktatótermünkben pedig üvegpadló rejti a masszív középkori falakat.

Bankárképző Kép1

 

Bankárképző Kép2

Az épület – bár ez nem szokatlan a budai Várnegyedben – sziklára épült. Az 1996-98-as építkezést megelőző régészeti feltárások során két középkori kolostortemplom maradványait is feltárták, illetve a Fő utcai templom mellett egy nagy kiterjedésű temető és egy temetőkápolna is felszínre került. Hála a tervező és kivitelező csapat elkötelezettségének, a mai látogatók számára láthatóvá vált az immáron restaurált műemlékegyüttes. Ami az egyedi műemlékvédettséget élvező házunkat illeti, az említett freskók az Ágostonos templom gyönyörű részletei. A pinceszinten pedig a masszív középkori városfal maradványait találjuk.

Egy kis történelem - miért Viziváros?

A budai Várhegy lábánál, a Duna felé enyhén lejtő területen fekszik Viziváros, Buda legrégibb lakott része, amely a III. században már stratégiai jelentőségű római település volt.  A középkorban több kis település jött létre ezen a területen, mindegyiket a templomáról nevezték el. A Szalag utca területe az ágostonrendi remeték Szent István kolostoráról kapta nevét.

Az ágostonosok magyarországi rendtartományát 1262-ben alapították. A Szent Ágoston-regula Hippói Szent Ágoston (354 – 430) egyházatyától származik, aki a kereszténység egyik legbefolyásosabb filozófusa volt. A török hódoltság előtti időkben kolostoraik száma már elérte a 25-30-at. A Vízivárosban állt budai konventjükről 1309-ből származik az első adat, Buda török kézre kerüléséig működött. Buda visszafoglalása után alapították újra a budai kolostort.

A XV. században a törökök foglalták el Budát. Érdekes, hogy a török korban a hódítók nem romboltak templomokat: a kolostor épületéhez hozzáépítettek. 1686-ban, a Buda visszafoglalásáért vívott harcok során a városrész szinte teljesen elpusztult. Az ostrom után német kereskedőket, iparosokat telepítettek ide, a kapucinus szerzetesek pedig folytatták az építkezést: felépült a barokk templom, a kolostor és végül az iskolaépület, amelyek ma is állnak. A városrész néhány kis utcája, műemlék temploma, lakóháza még ma is őrzi a régi idők hangulatát.

Látogasson el hozzánk a Bankárképzőbe, legyen szó egy jelenléti oktatásról vagy tanácsadási megbeszélésről és gyönyörködjön személyesen is a velünk élő történelemben!

Buzás Kálmán ismertetője felhasználásával: Mayer-Timári Júlia

Ha ennél még többet szeretne megtudni:
Letöltés >> Angol és magyar ismertető a Sziklára épült házról.

 Bankárképző Kép3

 

Bankárképző Kép4

 

Bankárképző Kép5

 

 

 

 

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image