Fulltext alt text

A Snétberger Zenei Tehetség Program 10. évfolyama végzett idén nyáron

A Bankárképző rendszeresen támogatja Snétberger Zenei Tehetség Programot, mely 2011 óta segíti a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok zenei képzését és tehetséggondozását.

Évente 100 órát koncerteznek, és idén nyáron végre ismét lehetőségünk nyílt élőben is meghallgatnunk őket.

A Zeneakadémia arany babérlevelekkel borított Nagytermének falain belül egy igazi örömzenét kapott a közönség. A Központ egykori és jelenlegi növendékei, tanárai közösen szólaltattak meg különleges műveket Snétberger Ferenc válogatásában. A csodálatos helyszínen felcsendültek a programban klasszikus, barokk, romantikus zeneművek mellett, kortárs szerzők darabjai és jazz művek. Az esemény méltó megkoronázása volt annak a támogató, inspiráló, tehetséggondozó munkának, amit Snétberger Ferenc alapító 10 évvel ezelőtt megálmodott és amelyre mi is büszkék vagyunk.

A Bankárképzőtől Tóth Judit, Lájer Enikő és Révay Réka hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak.

„Igazi rajongó vagyok! Tavaly Felsőörsön, idén pedig a Zeneakadémián hallgattam őket. A gyerekek egy része a koncerten értesült a sikeres felvételiről. Hihetetlenül megható volt.” – Lájer Enikő

Tóth Judit közbenjárására a nézők soraiban 15 pásztói gyerek is helyet kapott, ők is új élményekkel gazdagodtak:
„A csodálatos zenei élmény mellett a gyerekek lenyűgözve nézték az épületet, csodálták a közönséget, de nem utolsó sorban a hallgatók játékát. Snétberger Ferenc játéka, beszéde, az az alázat, ahogy a közös muzsikálás során segíti a fiatalokat, biztosan megérintette fiataljainkat is.”

„Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy néhány évvel ezelőtt személyesen is találkozhattam Snétberger Ferenccel, amikor a Bankárképző által támogatott Mentorprogram fiataljaival ellátogattunk a felsőörsi központba. A mentoráltak a pénzügyi tudatosságról tartottak játékos foglalkozásokat az ottani gyerekeknek és fiataloknak.

Ők pedig bemutatták nekünk virtuóz játékukat és azt az erős köteléket, ami a zene szeretetén keresztül összeköti őket. A Mester szerényen mosolygott közöttük és nem lehetett nem észrevenni, hogy mennyire sokat kapnak tőle a fiatal zenésznövendékek. A Zeneakadémián igazán méltó helyszínre lelt ez a nagyszerű tehetséggondozó program.” – mesélt élményeiről Révay Réka.

Fogadják nagy szeretettel a Snétberger 10 Jubileumi koncertről készült videót:


Szeretne adományozni a program diákjai számára? Részletek: https://www.snetbergercenter.org/hu/Tamogatom

2021. szeptember 22.

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image