Kiss László

2005-ben pénzügyi diplomát szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen, majd 2008-ban jogi posztgraduális diplomát az ELTE-n.
Jelenleg egy nemzetközi executive MBA programban vesz részt, amelyet a SEED és a Maastricht School of Management irányít.
2018 óta aktív résztvevője a fizetési megoldások implementálásának és kereskedői akvizícióknak Magyarországon és az OTP Csoport országaiban. A Bank stratégiája megváltozott: határokon átívelően gondolkodunk, ennek köszönhetően előtérbe került a digitalizáció, a digitális megoldások, amelynek keretein belül új és dinamikus megoldások keresése került előtérbe.
“Erős és dinamikus csapatunk nap mint nap dolgozik, hogy megfeleljen a meglévő és új ügyfélelvárásoknak, támogassa stratégiájukat és üzleti partnerként segítsen elérni üzleti céljaikat.”
Missziója a gyakorlatban is bevezetett fizetési innovációk értékesítésére irányul a Globális Világtól a közép-kelet-európai régióig. Ezenfelül az OTP-ügyfelek piaci helyzetének és stratégiájának javításával és megerősítésével kapcsolatos jelenlegi feladataival Magyarországon és a csoporton belül is erősíti az OTP Bank Nyrt fizetési szolgáltatási tevékenységét.
Fizetési formák forradalma és az open banking
A KÉPZÉS RÉSZLETEI
Kezdés: Bármikor elkezdheti
Időtartam: 4 óra
Képzési forma: E-learning
Kérdésével keresse munkatársunkat!
Regős Teréz
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 714
E-mail: tregos@bankarkepzo.hu
Az online fizetési megoldások piaca napról napra új és új megoldásokkal áll elő. Bírja tartani a tempót? Megmutatjuk, mik a most futó modern fizetési megoldások!
Ezentúl ne csak felhasználói oldalról lássa a lehetséges fizetési formákat, ismerje meg, mi van mögötte most és mik a legújabb fejlődési irányok! Hogyan hat a PSD 2 a bankszektrorra, a versenyre? Miért lehet előnyös-e az ügyfélnek az Open Banking és hogyan aknázhatjuk ki az ebben rejlő lehetőségeket?
Tudjon meg mindent az online bankolás jelenéről és ismerje meg a küszöbön álló technológiákat, melyeket maholnap már élesben fog tapasztalni!
Felhívjuk figyelmüket, hogy az online képzések esetén a hallgatónak kell azokat a technikai eszközöket/feltételeket biztosítania, amelyekkel a képzésben részt tud venni. A Bankárképző a jelentkező részére az online tanfolyamok, elearning képzések, illetve a tantermi képzések elearning elemei megtekintéséhez számítógépes eszközöket nem biztosít. A Bankárképző nem vállal felelősséget azért, hogy az általa közzétett technikai feltételeket a jelentkező nem tudja teljesíteni, vagy/és annak a jelentkező eszközei nem felelnek meg.
A képzés a Bankárképző e-learning felületén érhető el, amely a Moodle oktatási keretrendszer. A résztvevők részére ez a felület nagy szabadságot ad, amely segítségével térben és időben függetlenül tudnak tanulni és szabadon ismételni, rögzíteni az elhangzottakat. A keretrendszer használatához egy számítógépet vagy notebookot érdemes használni és a Google Chrome böngésző használatát javasoljuk. A képzés megkezdése előtt a felület elérésének feltételeiről tájékoztató anyagot küldünk.
OKTATÓ
Tanfolyami információ
Tanfolyam dátuma | Bármikor elkezdheti |
Ár | 40 000 Ft + ÁFA |
Tanfolyam hossza | 4 óra |
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Lakatos Veronika
Szakmai felelős
E-mail: vlakatos@bankarkepzo.hu
Regős Teréz
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 714
E-mail: tregos@bankarkepzo.hu