Gyura Gábor

2022 májusa óta szakértőként az ENSZ Felelős Banki Irányelveinek végrehajtását és monitoringját segíti. 2019 és 2022 között a Magyar Nemzeti Bank Fenntartható Pénzügyek Főosztályának vezetője volt. Több, zöld pénzügyekkel foglalkozó nemzetközi szervezetben, köztük a Network for Greening the Financial System és az International Sustainable Finance Center elnevezésű globális kezdeményezések munkájában is részt vesz. A közgazdasági diplomáját a Budapesti Corvinus, míg PhD végzettségét a Pécsi Egyetemen szerezte meg. A zöld pénzügyek és a klímakockázatok a szakterülete.
Dr. Szalay Rita, MBA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett. MBA diplomáját a University of Cincinnati Carl. H. Lindner College of Business nappali programján szerezte.
Több mint 15 éven keresztül a Budapesti Értéktőzsdén dolgozott, 2020-ig a Kibocsátói terület igazgatójaként, majd a BÉT tőkepiac-szabályozási és ESG tanácsadójaként.
Jelenleg ügyvédként dolgozik, mint a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal) tagja. Számos szakmai szervezetben és bizottságban vállal aktív részvételt, tagja a tőzsde mellett működő ESG Bizottságnak, valamint az Európai Tőzsdeszövetség (FESE) Listing Experts és Sustainable Finance munkacsoportjainak, illetve az ENSZ Fenntartható Tőzsdék Nemi Egyenjogúság Tanácsadó Csoportjának (UN Sustainable Stock Exchanges Gender Equality Advisory Group).
Hosszú évek óta folytat oktatási tevékenységet a tőkepiaci és fenntarthatósági szabályozás területén: az ELTE Befektetési és Jogi Szakjogászképző program szakmai felelőse és oktatója.
ESG - új perspektívák a vállalati hitelezésben
Az ESG szabályozás és a fenntartható növekedés szempontjai minden vállalat működését érinti és alapvetően alakítja át a banki hitelezés folyamatait is.
Értse meg ezeket a változásokat, hogy a gyakorlatban is értelmezni és alkalmazni tudja azokat.
A KÉPZÉS RÉSZLETEI
Kezdés: 2023. nov. 15. 9:00
Jelentkezési határidő: 2023. nov. 01. 23:55
Időtartam: 8 óra
Képzési forma: Tantermi vagy Online
Kérdésével keresse munkatársunkat!
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu

Miért lett fontos az ESG?
- Fenntarthatósági alapok, EU klíma-, energia-, körkörös gazdaságpolitika, Green Deal mint az ESG tényezőkre ható kontextus a vállalatok számára
- Magyar fenntarthatósági szabályozás legfőbb elemei
- Piaci trendek, ESG minősítések
- ESG hatása a különböző pénzügyi kockázatokra
Hogyan hat az ESG szabályozás a banki vállalati hitelezésre?
- CRD/CRR
- MNB Zöld Ajánlás
- EBA iránymutatások
- ECB ajánlás
- CSRD, Taxonómia rendelet, TCFD
ESG alapú pénzügyi termékek és szolgáltatások
- Zöld hitelek és kötvények
- ESG-hez között hitelek
- Alkalmazandó taxonómiák és piaci sztenderdek
- Külföldi gyakorlati példa bemutatása
Client engagement („ügyfelek ESG alapú megszólítása”) a gyakorlatban
- Külföldi banki példák bemutatása - főként klímaváltozáshoz kapcsolódóan - vállalati beruházási igények feltárására, tanácsadással ötvözött finanszírozási megoldások kidolgozására
Fenntartható vállalati működés
- Mit jelent a vállalatok számára a fenntartható működésre való átállás, milyen jogszabályi kötelezettségek, piaci kényszerítő erők hatnak rájuk, milyen adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségeknek kell megfelelniük?
- Vállalati esettanulmányok (ESG adatszolgáltatás, belső szabályozás kialakítása, a BÉT KKV minősítési programjának tanulságai)
Értéklánc átvilágítás
- Mit jelent az új értéklánc megközelítés a fenntarthatósági szabályozás és adatszolgáltatás kapcsán?
- Milyen szabályozási kötelezettségek vonatkoznak a vállalatokra és a bankokra az értéklánc átvilágítása során?
- Milyen feladatokat ró ez a bankokra, hogyan lehet megfelelni az új kötelezettségeknek? Milyen konzekvenciái lehetnek a meg nem felelésnek?
OKTATÓK

ENSZ (UNEPFI - United Nations Environment Programme Finance Initiative)
szakértő, tanácsadó

Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda (PwC Legal)
Irodai tag, ügyvéd
Egynapos képzés díja: 125.000,- Ft + ÁFA
KAPCSOLÓDÓ BLOG CIKKEINK

Az adottságok és a megszerzett tudás „kövezik ki az utat” a portfóliók kezeléséig

Hallott már az SLB típusú zöldkötvényekről?

ESG tanácsadó képzés - Interjú volt hallgatónkkal

Tehetünk-e a környezetvédelemért befektetési döntéseinkkel?
Tanfolyami információ
Tanfolyam dátuma | 2023. nov. 15. 9:00 |
Program vége | 2023. nov. 15. 16:15 |
Jelentkezési határidő | 2023. nov. 01. 23:55 |
Ár | 125 000 Ft + ÁFA |
Tanfolyam hossza | 8 óra |
VEGYE FEL VELÜNK A KAPCSOLATOT!
Marsi Erika
Szakmai felelős
E-mail: emarsi@bankarkepzo.hu
Lájer Enikő
Ügyfélkapcsolati menedzser
Telefon: +36 1 2240 715
E-mail: elajer@bankarkepzo.hu