Képesített követeléskezelő képzés
Program

Kezelje eredményesen azokat a követeléseit, amelyeket kedves ügyfele nem fizet!
A követeléskezelési és behajtási, workout tapasztalatokat mind a vállalati, mind a lakossági ügyfélkörből valós példák alapján mutatják be az előadók, egyben a tevékenység jogi és gyakorlati hátterét, jó gyakorlatát is ismertetve!
A 12 napos program végigvezet a követeléskezelési tevékenység szabályozásán, a követeléskezelési folyamaton, lépésein, az esetleges jogi eljárásokon. A széles ismeretanyag elsajátítását esettanulmányok közös feldolgozása segíti. Foglalkozunk magával a követeléskezelő szervezet belső felépítésével, munkafolyamataival, hatékonyságának mérésével is. Feldolgozzuk a pandémiás helyzet, a moratórium okozta új feladatokat.
A záró tréning napon az ügyfelekkel való kommunikáció megfelelősége és szakmai helyessége is mérésre kerül.
A gyakorlatorientált előadások mellett háttéranyagokat, kiegészítő tanulmányokat, ismertető anyagokat is nyújtunk a résztvevőknek.
A program a Magyar Követeléskezelők és Üzleti Információt Szolgáltatók Szövetségével közös programként valósul meg.
A képzés gyakorlatorientáltságát támasztja alá, hogy az előadók között megjelenik/megjelennek:
- a MAKISZ vezetője,
- a szabályozók,
- bankok, faktoring, termelő és közüzemi szolgáltató vállalkozások vezető munkatársai, ahol a követelések keletkeznek
- követeléskezelő szervezetek vezető munkatársai, gyakorló ügyvédek, jogi tanácsadók, ahol a követeléseket kezelik.
A vizsgát sikeresen teljesítők számára a Bankárképző és a MAKISZ közös tanúsítványt állít ki, és a résztvevők "Képesített követeléskezelő" minősítést szereznek.
Tudjon meg többet a követeléskezelésről: Kutatások & tanulmányok | Intrum
(Forrás: www.intrum.hu)
Hogy tetszett? - Interjú faktorcég-tulajdonossal, aki részt vett képzésünkön
Kinek ajánljuk?
Azoknak a szervezeteknek és intézményeknek ajánljuk, ahol magánszemélyekkel, vállalkozásokkal, intézményekkel szemben kölcsönügyletből, szolgáltatásból, gazdasági tevékenység alapján követelések keletkeznek, és
- a követelései megtérülése érdekében fel akar készülni azok érvényesítésére;
- a már meglévő folyamatait kívánja korszerűsíteni, hatékonyabbá tenni;
- meg akarja ismerni a „jó gyakorlatot” az eredményesebb működés érdekében;
- tisztában akar lenni a követelés saját kezelése, a követelés eladás/vétel vagy megbízás alapján történő követeléskezelés lehetőségeivel, gazdasági hatásával.
Különösen ajánljuk
• hitelintézeteknél
o kockázatkezelő, követeléskezelő, workout, behajtás területén dolgozó munkatársaknak,
o a vállalati és lakossági finanszírozásba üzleti oldalról bekapcsolódó kollégáknak,
o belső ellenőrök, jogi és compliance, területen dolgozók részére;
• pénzügyi vállalkozásnál a követeléskezelés bármely lépésében dolgozó munkatársaknak;
• azok számára, aki követeléskezeléssel kíván foglalkozni, és fel akar készülni e tevékenység sikeres végzésére – esetleg csak meg akarja ismerni ezt a területet.
Technikai feltétel:
- Felhívjuk figyelmüket, hogy az online képzések esetén a hallgatónak kell azokat a technikai eszközöket/feltételeket biztosítania, amelyekkel a képzésben részt tud venni, a Bankárképző a jelentkező részére az online tanfolyamok, elearning képzések, illetve a tantermi képzések elearning elemei megtekintéséhez számítógépes eszközöket nem biztosít. A Bankárképző nem vállal felelősséget azért, hogy az általa közzétett technikai feltételeket a jelentkező nem tudja teljesíteni, vagy/és annak a jelentkező eszközei nem felelnek meg. A képzésen a Bankárképző által használt Webex alkalmazáson (a Cisco szolgáltatása) keresztül tud részt venni A programot internetböngészőn vagy telepítve is tudja használni - a Google Chrome böngésző használata ajánlott az oktatáson való részvételhez. A rendszer optimális használatához célszerű olyan számítógépet vagy notebookot használni, amely saját, vagy külső web kamerával felszerelt, illetve amelyhez mikrofon vagy headset kapcsolódik. A kamera lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy egymást láthassák, a mikrofon vagy headset pedig a szóbeli kommunikációhoz szükséges. A hallgatók okostelefont, tabletet is használhatnak a meetingen való részvételhez, de azok kijelzőjének mérete miatt nem igazán hatékony eszközök. Stabil internet összeköttetés szükséges, hogy a képzés élő közvetítését folyamatosan nyomon tudja követni. A képzés megkezdése előtt a Webex programhoz való csatlakozás feltételeiről részletes tájékoztató anyagot küldünk.
Tematika
Legyen szó saját követelésmenedzsment rendszerről, megbízás alapján végzett követeléskezelésről vagy akár megvásárolt követelések kezeléséről, a képzésen résztvevők átfogó elméleti és gyakorlati ismeretanyaggal bővíthetik tudásukat a követelésekkel kapcsolatos igényérvényesítés szabályozásáról, lehetőségeiről, módszereiről és eszköztáráról.
I. A KÖVETELÉSKEZELÉSI TEVÉKENYSÉG SZABÁLYOZÁSA
- Követeléskezelés gazdasági és intézményi háttere, jelentősége
- Követelések kezelésére vonatkozó törvényi szabályozás, MNB szabályozás, ajánlások
- A szabályok, ajánlások érvényesülése a gyakorlatban
- Követelések számviteli nyilvántartása, elszámolása
- Pandémiás szabályok, moratórium kezelése
II. KÖVETELÉSEK KELETKEZÉSE
- Közüzemi szolgáltatóknál keletkező követelések és a követelések kezelése
- Vállalatnál keletkező követelések, vállalatok követeléskezelése
- Pénzintézeti követelések és követeléskezelés, követelések nyilvántartása, követelések eladása
- B2B információ források, információk összegyűjtése, értékelése és követeléskezelési stratégia kialakítása
III. A KÖVETELÉSKEZELÉSRE VONATKOZÓ JOGI ALAPISMERETEK
- GDPR, compliance kérdések a követeléskezelés során
- Jogi bizonyosság megléte, szerződéses rendszer
- Biztosítékok fajtái, hitelbiztosítéki nyilvántartások,
- Tartozásátvállalás, követelések elengedése
- Végelszámolás és menete, feladatok
- Csődeljárás és menete, feladatok
- Fizetési felszólítás, fizetési meghagyás
- Végrehajtási eljárás
- Adószám felfüggesztés, törlés menete
- Felszámolás menete
IV. KÖVETELÉSKEZELÉS GYAKORLATA
- Követelések megvételének szempontjai, gazdasági számítások és a további kezelést megalapozó számítások
- B2B: Követeléskezelés folyamatának, feladatainak és dokumentációs hátterének kialakítása
- B2C: Soft collection - eszközök, feladatok, lehetőségek, kommunikáció - dokumentáció
- B2B és B2C ügyletek elszámolása , lezására, nyilvántartási, dokumentációs követelmények
V. GYAKORLAT, ESETTANULMÁNYOK FELDOLGOZÁSA
- A programban B2C és B2B szektorban előfordult valós esetek alapján mutatjuk be a követeléskezelés gyakroltatát, interaktív formában, a résztvevőkkel közösen megbeszélve az egyes esetek lehetséges megoldását
- Kommunikáció a követeléskezelésben: szituációs játék formában a résztvevők követelést kezelők és adósok lesznek -vajon hogy boldogulnak ebben az új helyzetben?
Vizsga
A program írásbeli vizsgával zárul, amely:
• a képzés teljes anyagát felöleli,
• feleltválasztós, kifejtős kérdések, esettanulmányok megoldása is szerepelt benne,
• tantermi vagy online formában kerül megrendezésre.
A vizsga értékelésénél lehetséges eredmény: Megfelelt / Nem felelt meg
A megfelelt minősítéshez a vizsgán legalább az összpontszám 60 %-nak elérése szükséges.
A képzés elearning felületén gyakorló vizsgasorok segítik a résztvevők felkészülését!
Ár és kedvezmények
Tanfolyam ára, ami tartalmazza az egyszeri vizsga díját is: 450 000 Ft + áfaPótvizsgadíj: 20 000 Ft + áfa
MAKISZ tagok számára a kedvezményes díj: 410 000 Ft + áfa
*Kérjük, a regisztrációnál a megjegyzés rovatba írja be: MAKISZ tag, és a részvételi díját már ennek alapján fogjuk számlázni!
Kapcsolat
- Témavezető: Berendi Judit
- Ügyfélkapcsolati menedzser: Regős Teréz
- Információs vonal: 06-1/224-0714
Vélemények
"Bár több, mint 5 éve dolgozom a követeléskezelés területén jogi előadóként hasznosnak találtam ezt a képzést, ajánlanám másoknak is. Széleskörű az előadások anyaga, tényleg felöleli a követeléskezelés minden területét."
"Mindenre kiterjedő oktatások, odafigyelő, kommunikatív oktatók, érthető és maximális segítséget megadó segédanyagok. Köszönöm szépen!"
"Köszönöm, hogy a Bankárképzőben tanulhattam, hogy részt vehettem ezen a képzésen. Köszönöm a szervezők munkáját és az előadók gondos felkészülését, valamint azt, hogy könnyebben emészthetővé tették a tananyagot."
"Köszönöm a képzés során nyújtott professzionális szervezést, az oktatók lankadatlan figyelmét és kitartását. Számomra nem csak új ismereteket nyújtott a képzés, követeléskezelés témaközben, hanem élményt is nyújtott."
"A teljes követeléskezelési folyamatot lefedték az előadások, illetve az előadók is jók voltak. Az esettanulmányok különösen tetszettek."
"Az oktatás során profi szakemberektől tanulhattam meg a szakma alapjait és igyekszem ezeket a munkám során felhasználni és kamatoztatni. A képzés erősségei közé tartozik a jól megszervezett tanmenet és a kiváló technikai feltételek is."
"A kurzus alatt rengeteg új ismeretre tettem szert, amit a munkavégzésemben már most kamatoztatok. A képzés profi előadókkal biztosította, hogy a jövőben minőségi munkával járuljak hozzá az kötelezettek követeléseinek kezeléséhez. A bankárképző egy kiváló oktatási intézmény, örömmel fogom ajánlani ismerőseimnek."
"Teljes mértékben elégedett vagyok a kurzus minőségével. Az képzés során professzionális oktatásban részesültem."
"Az oktatás során profi szakemberektől tanulhattam meg a szakma alapjait és igyekszem ezeket a munkám során felhasználni és kamatoztatni. A képzés erősségei közé tartozik a jól megszervezett tanmenet és a kiváló technikai feltételek is."
"A professzionális szakmai tudással rendelkező előadóktól nagyon sok újat tanultam. Az itt megszerzett információkat már most kamatoztatni tudom a mindennapi munkám során."
Programinformáció
Tanfolyam dátuma | 2023. szeptember 29. 9:00 |
Program vége | 2023. december 16. 16:15 |
Jelentkezési határidő | 2023. augusztus 31. 16:00 |
Ár | 450 000 Ft + Áfa |
Időtartam | 96 óra |
Helyszín | Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. - 1011 Budapest, Szalag u. 19. |