2018 az ingatlanalapok éve volt

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) összefoglalta a befektetési alapok 2018-as alakulását:

„(…) Bár az egész évben mindössze fél százalékkal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a kategóriákon belüli átrendeződés igencsak szembetűnő. Százalékban kifejezve a két szélsőséges eset az ingatlanalapok és a garantált alapok. Előbbi esetében éves szinten 45,2 %-kal nőtt a vagyon, utóbbi esetében 46 %-kal csökkent. Amennyiben a tőkeáramlásoknál vesszük a két szélsőértéket, akkor egyrészt a kötvényalapokba ütközünk, másrészt újra csak az ingatlanalapokba. A kötvényalapokból a 12 hónap során mindösszesen 273,5 milliárd forintnyi vagyon áramlott ki, még az ingatlanalapok esetében 437,4 milliárdnyi friss tőke érkezett. Az említett beáramló tőke és hozamok eredőjeként ezzel az ingatlanalapok vagyona messze kimagaslik a mezőnyből az 1.545 milliárdnyi vagyonnal. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy az elmúlt év folyamán az abszolút hozamú alapok, a kötvényalapok és a vegyes alapok vagyona is 1.000 milliárd forint alá csökkent.”

Ha megismerné a befektetési alapok működését és szeretné megérteni, minek köszönhetik a kimagasló eredményeket, jöjjön el a Vagyon, Alap, Portfólió képzésünkre!

Forrás: Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége – Hírlevél – 2018. december

Image

Szalag u. 19. 1011 Budapest

Központ: +36 1 22 40 700

Ne maradjon le aktuális programjainkról és különleges kedvezményeinkről sem!

Image