Az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért pályázatot hirdet a Felkai András Ösztöndíj elnyerésére a 2010. évre.

Háttér

Felkai András az 1990-es évek magyar pénzügyi világának kiemelkedő, megbecsült alakja volt. 1956-ban született Budapesten. Tanulmányait Németországban kezdte, majd Indiában is élt családjával éveken át. Diplomát Drezdában, a Közlekedéstudományi Egyetem közgazdasági karán szerzett 1980-ban. 1980-1988-ig a CIB Bankban dolgozott, ahonnan a nemzetközi vállalati kapcsolatok divíziójának vezetőjeként távozott az Inter-Európa Bank Rt-be, ahol 1988-1993-ig volt vezérigazgató-helyettes, majd vezérigazgató. 1994-ban a Sao Paolo Bank bécsi leányvállalatának munkatársaként dolgozott, majd az év végétől az Európai Kereskedelmi Bank Rt. elnök-vezérigazgatója volt. Miután a Citibank 1998-ban megvásárolta a pénzintézetet, a Citibank Rt-nél töltött be vezető tisztséget. Az ezt követő években sikeresen vezette saját tanácsadó cégét, és a Synergon Rt. igazgatóságának tagja volt. Az igazgatóság többi tagjával együtt 2001 júniusában tragikus repülőgép-balesetben hunyt el.

2001 őszén a Citibank Rt. kezdeményezésére és támogatása mellett az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért ösztöndíjat hozott létre, amelyet Felkai András emlékének szentelt. Az ösztöndíjalap támogatói közé később több szervezet és magánszemély is felsorakozott, köztük Felkai András családja is.

 

 

Felkai András Ösztöndíj

A Felkai András Ösztöndíj pályázat célja hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor magasan kvalifikált szakemberekkel gazdagodjék, akiket Felkai Andráshoz hasonlóan pozitív beállítottság, hozzáértés és nemzetközi látókör jellemez.

Az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért a Felkai András Ösztöndíj céljának elérése érdekében fiatal magyar gazdasági szakemberek posztgraduális és egyéb kiegészítő tanulmányaihoz nyújt pénzügyi támogatást, továbbá támogatóit és díjazottjait tömörítő aktív szakmai közösséget tart fenn.

 

 

Pályázás

A Felkai András Ösztöndíj keretében az ösztöndíjbizottság évente 3 pályázó részére, egyenként átlagosan 350.000 forint értékű támogatás odaítéléséről dönt. Az ösztöndíjat elnyert pályázók száma és a támogatás mértéke a pályázatok alapján kerül megítélésre, de a támogatás sohasem érheti pályázati cél finanszírozásának 100%-át.

 

Támogatható tevékenységek

Az ösztöndíj keretében fiatal magyar gazdasági szakemberek egyetemi diplomájuk megszerzéséhez és az azt követő tanulmányaihoz kapcsolódó költségek támogathatóak. Az ösztöndíj keretében egyaránt támogathatóak posztgraduális tanulmányok és egyéb kiegészítő tanulmányok, Magyarországon és külföldön egyaránt. A támogatható kiadások lehetnek például:

  • tandíj;
  • vizsgadíj;
  • ankönyvek, oktatási segédletek beszerzésének költségei;
  • a tanulmányokhoz kötődő utazási és szállásköltségek, stb.

Az ösztöndíj keretében legfeljebb a támogatási döntéstől számított két éven belül felmerült költségek finanszírozhatók.

Az ösztöndíjra pályázni a pályázási feltételek teljesülése esetén, a pályázati felhívás mellékleteit képező pályázati dokumentáció hiánytalan benyújtásával lehet.

 

Pályázati felhívás

Pályázati dokumentáció :

1. melléklet: Pályázati Formanyomtatvány a pályázaton való részvételre
2. melléklet: Szakmai Pályázat
3. melléklet: Melléklek

- Részletes szakmai önéletrajz;
- Diploma másolata (végzett hallgatók esetében) vagy leckekönyv másolata (nem végzett hallgatók esetében);
- Nyelvvizsga-bizonyítványok másolata;
- A képzési programról szóló tájékoztató vagy szóróanyag (amelyen a Felkai András Ösztöndíj támogatásával részt kíván venni).

A pályázati adatlap, a szakmai pályázat és a részletes szakmai önéletrajz elektronikus formáját az info@felkaiandrasosztondij.hu e-mail címre, a teljes pályázati dokumentációt pedig, postai úton Felkai Tamásnak (Your Profile Management Consulting Group Kft., 1071 Budapest, Damjanich u. 9., III/2.) kell elküldeni.

 

A pályázati dokumentáció várható beadási határideje : 2010. április.

A lebonyolítás határideje : 2010. május.

 

Ekkorra születik meg a díj odaítéléséről szóló döntés, amelyről valamennyi pályázót az ösztöndíjbizottság írásban értesít. A nyertes pályázóval vagy pályázókkal az Alapítvány írásos megállapodást köt.

 

 

A pályázatok értékelésének legfőbb szempontjai

Az ösztöndíjbizottság a benyújtott pályázati dokumentáció és egy személyes elbeszélgetés értékelése során

  • a pályázó tanulmányi és szakmai eredményeit;
  • a pályázó jövőre vonatkozó elképzeléseit, terveinek a díj alapelveivel és céljaival való össze-egyeztethetőségét továbbá;
  • a díj által támogatandó további tanulmányok folytatására a pályázó által kiválasztott intézmény szakmai megítélését is veszi figyelembe, és

ezek alapján választja ki a pályázók közül a Felkai András Ösztöndíj díjazottjait

 

 

Támogatóknak

A Felkai András Ösztöndíjalap nyitott, és hálásan fogad minden belföldi vagy külföldi, névvel vagy név nélkül tett pénzbefizetést, amelyet az adományozók az alapítvány, illetve az ösztöndíjalap javára megkötés nélkül tesznek.

A Felkai András Ösztöndíjalap támogatása mutatja a támogatók társadalmi felelősségvállalását. A jelentősebb adományt nyújtók nevét és az összeget az alapítvány illő módon a díjhoz kapcsolódó internetes portálokon, továbbá a kiírásban közzéteszi, és rendszeresen szerepelteti, továbbá PR lehetőség et biztosít számukra a Felkai András Ösztöndíj eseményein, rendezvényein és ismertetőiben.

Mindezek mellett az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért szoros kapcsolatot kíván kialakítani, majd pedig ápolni a Felkai András Ösztöndíj támogatóival. Ennek érdekében létrehozta a támogatók számára automatikus tagságot kínáló Felkai András Klub ot, amelynek éves rendezvényein az ösztöndíjalap támogatói kapcsolatba léphetnek a díjazottakkal, egyetemekkel és más támogatókkal.

 

A Felkai András Ösztöndíjalap a következő számlára történő befizetéssel támogatható:

Számlavezető bank neve: Citibank Zrt.

Számlaszám: 10800007-34543009

 

A Felkai András Ösztöndíjalap támogatásával a közhasznú szervezetek támogatásának általános szabályai szerint adókedvezmény vehető igénybe.

Jelenlegi támogatók:

•  Budaörs Önkormányzata

•  CIB Bank Zrt.

•  Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe

•  Dr. Magyar József

•  Dr. Terták Elemér

•  Dunasecurity Kft.

•  Szabályozó Kft.

•  FX SOFTWARE Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.

•  Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.

•  Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt.

•  Your Profile Management Consulting Group Kft.

 

A támogatók adatainak megfelelő kezeléséhez az Alapítványnak szüksége van néhány alapvető információra. Ezért kérünk minden támogatót, hogy támogatásával egyidejűleg küldje el az Alapítvány honlapjáról letölthető " Támogatási nyilatkozat " kitöltött példányát.

 

 

Egyetemeknek

A Felkai András Ösztöndíj nyertesei a magyar gazdasági felsőoktatás élvonalába tartozó intézmények hallgatói közül kerülhetnek ki.

Jelenleg a következő intézmények tartoznak e körbe:

- Budapesti Corvinus Egyetem

- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

- Debreceni Egyetem

- Kaposvári Egyetem

- Miskolci Egyetem

- Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron

- Pannon Egyetem, Veszprém

- Pécsi Tudományegyetem

- Széchenyi István Egyetem, Győr

- Szegedi Tudományegyetem

- Szent István Egyetem, Gödöllő

 

Részletes szabályozás

A Felkai András Ösztöndíj működésének és lebonyolításának részletes szabályait az Alapítvány határozatban állapította meg. A határozat szövegét itt tekintheti meg.

 

Ha további információkat szeretne, kérjük, látogasson el új honlapunkra (www.felkaiandrasosztondij.hu).

 
 

Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért

1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Tel.: 061-224-0700 Fax: 061-201-1330 E-mail: apkf@itcb.hu